Versenyről-versenyre javít eredményein súlyemelő szakosztályunk sportolója, az 1998-as születésű Mikovics Attila.
Május utolsó napjaiban a lengyelországi Ciechanow adott otthon az Ifjúsági Európa Bajnokságnak. Attila a 94 kg-nál nehezebb sportolók tizenkét fős mezőnyében a nyolcadik helyet szerezte meg. Szakításban 120 kg-t, lökésben 155 kg-t teljesített. Addigi legjobb eredményét 12 kilogrammal múlta felül, ami azt bizonyítja, hogy lelki, akarati tulajdonságok terén is kiváló adottságokkal rendelkezik. Egy hétre rá, május 10.-én következett az újabb erőpróba, a Junior Magyar Bajnokság, ahol mindkét fogásnemben tovább javította eredményét. A 125 + 157 kg –os teljesítmény az ezüstérem megszerzését jelentette. Ennél többet, csak az Attilától négy évvel idősebb vetélytársa ért el.
Mikovics Attila a kép bal szélén áll
Legközelebb – csapattársaival együtt – május 17-én a csapatbajnokság második fordulójában lép dobogóra. Természetesen nem elvárás az, hogy újabb kilókkal növelje teljesítményét, de adottságait ismerve, szorgalmát látva az nem is volna meglepetés. Öröm látni az egykori olimpiai bronzérmes, világbajnok Feri Attila vezetésével dolgozó, erős, motiváló közösséget, amelyben minden sportoló keményen dolgozik, eredményeiket fokozatosan javítják. Ennek a csapatnak válhat húzó emberévé, a nála is fiatalabbak példaképévé Mikovics Attila.
|